Megállíthatatlanul érkezik a nyár, érkezik vele együtt a hőség, az eső és a frissen vágott fű illata, a dinnye íze, na és persze a hideg söré.
Érkeznek a lassú reggelek, amikor nem sietek, nem gondolkodom, csak hosszan kávézom és élvezem, ez kicsit most a miénk. Megélem a pillanatot, hogy nem kell rohanni, iskolatáskát össze-, és kipakolni, tudni ki hova megy, miért, meddig marad ott, nincs logisztika … a legnagyobb történésnek a jelenben maradásnak kell lennie. Amikor nincsenek határidők, készenlét, elfelejtett tornazsákok, beadandók …mit viszel, ott majd mit eszel, ki megy érted, fáradt vagy, sok volt e, bírtad e … én bírom e?
Marad az amikor merek unatkozni, amikor az izgulás egy nem ismert fogalommá változik, amikor nem kell gyertyafénynél házifeladatot írni, III. András életét tanulni, kosármeccsen tenyérig izzadni, egyszerre három helyen helytállni.
Sokkal inkább neveteni, hosszan és hangosan, a gyerekeim legjobb viccein, sós vízben szeretnék lebegni, a kertemben méhecskéket figyelni, esténként a csillagokat szemlélni.
Érzem a bőrömön a változás jelenlétét, kisgyerekekből nagyok lettek, más a minőségi idő, már nincs homokozó és jégkocka sincs, az édes sikolyok és az „anyaanyaanyanéééézd” is elmúlott már … beleszakadna a szív, ha tehetné.
Változom én is, felnövök a feladathoz, érzelmileg készen állok, minden nap egy kicsit közelebb ahhoz, hogy pontosan tudom, ami elmúlt az már ott is marad.
Viszont maradhat a flow is, ha merek úgy hátradőlni, hogy közben azt sem tudom hova esek. Megélem az általuk felkínált szabadságot, a szívemben teret adok az újnak, engedem áramolni és hirtelen egymást érik a starbucks kávék, a steak vacsorák, parfümboltban a rózsaborsos felhők, menő outfittek, kerti grillezések, közös meccsnézések, hosszú beszélgetések, bátor kérdések, még bátrabb válaszokkal.
Egyszercsak ilyen lett az élet, az én életem, szuper volt ez akkoris, ahogy most is, az egyszerűségben rejlik az esszencia. Így most szimplán beledőlök én ebbe a nyárba anélkül, hogy tudnám hova esek.
… hiszen a változás megállíthatatlan, ahogy én magam is az vagyok.
Tanulom én ezt a szerepkört még … tanulom, hogyan kell ebben a másfajta zajban egyensúlyt teremteni. Ebben a számomra ismeretlen zajban. A szurkolói lét dübörgése mellett, belül is zakatol az adrenalin, készen kell állnom arra, az jön, aminek jönnie kell. Szülői feladatom legfontosabb része, hogy engedjem… a megtapasztalás fontosságát nem
Emlékszem, jó pár éve annyira irigy tudtam lenni, sok mindenre, de leginkább arra, amikor valaki abból élt amiből most én. Féltékenyen néztem a tökéletesnek hitt életét, el nem tudtam képzelni, hogy is lehetne ez egyszer az enyém. Aztán magával az érzéssel kezdtem el sokat foglalkozni, elsősorban befelé figyelve. Hogy mit
nem is tudom eldönteni, hogy még csak, vagy már. Egyik nap találtam egy képet, 10 éve lehetett, egy gardróbrendezésről … mélyen megérintett, hogy honnan hova jutottam.️ . Aztán arra gondoltam, mennyi láthatatlan munka van az utam mögött. Mennyi ki nem mondott gondolat, egyedül meghozott döntések, fájdalmas elengedések, újrakezdések, lemondások, számtalan
