Talán 20 éves sem voltam, amikor először elkezdtem önismerettel foglalkozni. A nagyon fiatal éveimben nem mondhatnám, hogy a helyemen éreztem magam, de még csak azt sem, hogy nem voltam depressziós. Kerestem a válaszokat, hogy miért vagyunk itt, mi a feladatunk, van e egyáltalán … megértést kerestem sok helyzetben. Aztán az

Megállíthatatlanul érkezik a nyár, érkezik vele együtt a hőség, az eső és a frissen vágott fű illata, a dinnye íze, na és persze a hideg söré. Érkeznek a lassú reggelek, amikor nem sietek, nem gondolkodom, csak hosszan kávézom és élvezem, ez kicsit most a miénk. Megélem a pillanatot, hogy nem

Tanulom én ezt a szerepkört még … tanulom, hogyan kell ebben a másfajta zajban egyensúlyt teremteni. Ebben a számomra ismeretlen zajban. A szurkolói lét dübörgése mellett, belül is zakatol az adrenalin, készen kell állnom arra, az jön, aminek jönnie kell.  Szülői feladatom legfontosabb része, hogy engedjem… a megtapasztalás fontosságát nem

Emlékszem, jó pár éve annyira irigy tudtam lenni, sok mindenre, de leginkább arra, amikor valaki abból élt amiből most én. Féltékenyen néztem a tökéletesnek hitt életét, el nem tudtam képzelni, hogy is lehetne ez egyszer az enyém. Aztán magával az érzéssel kezdtem el sokat foglalkozni, elsősorban befelé figyelve. Hogy mit

nem is tudom eldönteni, hogy még csak, vagy már.  Egyik nap találtam egy képet, 10 éve lehetett, egy gardróbrendezésről … mélyen megérintett, hogy honnan hova jutottam.️ . Aztán arra gondoltam, mennyi láthatatlan munka van az utam mögött. Mennyi ki nem mondott gondolat, egyedül meghozott döntések, fájdalmas elengedések, újrakezdések, lemondások, számtalan