nem is tudom eldönteni, hogy még csak, vagy már.
Egyik nap találtam egy képet, 10 éve lehetett, egy gardróbrendezésről … mélyen megérintett, hogy honnan hova jutottam.️
.
Aztán arra gondoltam, mennyi láthatatlan munka van az utam mögött. Mennyi ki nem mondott gondolat, egyedül meghozott döntések, fájdalmas elengedések, újrakezdések, lemondások, számtalan bizonytalanság … és nem csak a studio körül.
A lelkem körül.
.
Mert hiszem, sosem a munka számít, hanem az önmunka. Amit egyedül teszek, odabent. Amikor csak én érzem azt a bizonyos kínlódást, amin végig kell verekedni magamat, amit megugorva eljuthatok egy másik önmagamba. Ami aztán már képes a fejlődés által új lehetőségeket teremteni.
.
Annyit üzennék így 43 évesen a 20 éves önmagamnak, aki azt sem tudta merre van az előre, állandóan depis volt és bizonytalan …
„nem hihetted, hogy 20 évesen lekésted az életet, 40 felett kezdődik igazán. ne másokra fókuszálj, csak önmagadra. és igen, most bármilyen hihetetlennek tűnik, eljön a pillanat, amikor minden úgy lesz jó, ahogy van.”
.
Életemben először talán,
nem akarok előrébb tartani,
máshol lenni,
mást csinálni,
túl lenni rajta,
elengedni,
félni,
vagy siettetni.
…
mert megtanultam,
a fejlődést nem kikerülni kell,
hanem megélni,
minden fájdalmával együtt.
.
LBT
Megállíthatatlanul érkezik a nyár, érkezik vele együtt a hőség, az eső és a frissen vágott fű illata, a dinnye íze, na és persze a hideg söré. Érkeznek a lassú reggelek, amikor nem sietek, nem gondolkodom, csak hosszan kávézom és élvezem, ez kicsit most a miénk. Megélem a pillanatot, hogy nem
Tanulom én ezt a szerepkört még … tanulom, hogyan kell ebben a másfajta zajban egyensúlyt teremteni. Ebben a számomra ismeretlen zajban. A szurkolói lét dübörgése mellett, belül is zakatol az adrenalin, készen kell állnom arra, az jön, aminek jönnie kell. Szülői feladatom legfontosabb része, hogy engedjem… a megtapasztalás fontosságát nem
Emlékszem, jó pár éve annyira irigy tudtam lenni, sok mindenre, de leginkább arra, amikor valaki abból élt amiből most én. Féltékenyen néztem a tökéletesnek hitt életét, el nem tudtam képzelni, hogy is lehetne ez egyszer az enyém. Aztán magával az érzéssel kezdtem el sokat foglalkozni, elsősorban befelé figyelve. Hogy mit
